1989. április 22. - Környezet? Védelem?

Környezetvédelem a rendszerváltás idején

1989. október 23-án kikiáltották a Magyar Köztársaságot, amely nem csak az államforma megváltozását jelentette, hanem az addig életben lévő alkotmány módosítását is. Ennek köszönhetően lehetővé vált a többpártrendszerre épülő parlamentáris demokrácia, amelynek egyik fontos elemeként jelent meg a környezetvédelem, ahogy az akkori alaptörvény 18 §-a fogalmazott: „A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez”. Ám hosszú út vezetett idáig.

A nyolcvanas évek végi rendszerkritika sajátos aktusának számító környezetvédelmi tiltakozások a bős-nagymarosi vízlépcső elleni fellépéssekkel vették kezdetüket. A nyitányt az 1988. április 24-ei Visegrád és Esztergom közötti felvonulás jelentette, meghatározó állomása pedig az Országház előtti szeptember 12-i több tízezres tüntetés volt. A Duna-védő akciók 1989-ben is folytatódtak, de folyó ökoszisztémájának védelméhez ekkor már hozzá társult a levegőszennyeződés felemlegetése is.

Az 1989-ben szervezett környezetvédelmi kérdések kapcsán szervezett tüntetések közül az első egy kisebb „fiaskóval” indult. Február 13-án ugyanis a Blaha Lujza téren a Nagymaros Bizottság és a Duna-kör hirdetett meg szmog-ellenes akciót, ám azt a hatóságnál későn jelentették be, s így az engedélyt nem kapták meg, viszont az idő előrehaladtával a lemondására is csak a helyszínen nyílt lehetőség. Az operatív biztosításért felelős szervek tehát még inkább „indokoltnak” tartották jelenlétüket, meg persze az a 15-20 fiatal is, aki a felhívásra érkezett. Utóbbiak száma hamar 60 főre nőtt, ám a szervezők maguk rekesztették be a tiltakozást.

A környezetvédelmi akciósorozatba illeszkedett, március 6-án a Duna Kör, a Nagymaros Bizottság, valamint a Népszavazást Kérők Csoportjának tüntetése az I. kerületi Fő utcában, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumnál. A belsőreakció-elhárítás most egy jóval kisebb léptékű megmozdulással állt szemben, a bámészkodókkal együtt nagyjából 250-300 főre tették a megjelentek számát. A tüntetésről készült jelentés szerint a kormányellenes felszólalások és feliratok palettáját egy sajátos színfolt is tarkította, mivel a demonstrálok egy élő kecskét hoztak a helyszínre, majd káposztával etették.

A törvényi előírásoknak megfelelően trombitálták össze a II. kerületi lakosok a helyi Fidesszel karöltve március 31-ére azt nagyjából 200 embert, akik a Mártírok útján (ma Margit körút) tapasztalható kiugróan magas légszennyezettség miatt emelték fel szavukat és akadályozták kis időre a forgalmat. Mindezt maguk, de legfőképp a jövő generációja, gyermekeik védelmére hivatkozva, egyúttal követelve a hatékony környezetvédelmi intézkedéseket.

Ha ilyen látványos akcióelemmel nem is élt, de újra többeket mozgatott meg a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság Környezetvédelmi Csoportja által április 3-ára szervezett nagymarosi/zebegényi „kirándulás”, amelyen a korabeli állambiztonsági statisztikák alapján mintegy 3-4000 tiltakozó vett részt, és amelyek előzetes szervezését a hivatalos bejelentés dacára a titkos adatgyűjtés eszközeivel nyomon követték.

Sokakat mozgatott meg az ELTE Természetvédelmi Klub „Levegő” Munkacsoportja, a Budapesti Műszaki Egyetem Zöld Köre és a Koko Eszperantista Szövetség Magyarországi Szekciójának közös fellépése. Hívásukra április 21-én 3-400 tüntető vonult szintén a Mártírok útjától a Margit-hídon és a Szent István körúton keresztül a Marx térig (ma Nyugati tér), soraikban olyanokkal, akik a tiszta levegő igénylését „összekötötték” a kormány lemondatásával. Mindeközben az V. kerületi rendőrkapitányságon bevetésre készen állt a karhatalmi szakasz, az operatív állomány pedig az események sűrűjében figyelt, és fényképezett.

1989. április 22-én a Föld jövőjéért aggódók hallaták hangjukat a Vörösmarty téren. Az olasz alapítású transznacionális Radikális Párt aktivistái az ózonpajzs védelmét hangoztatták, miközben a Medimpex gyógyszeripari kereskedő cég székházából állambiztonsági tisztek fényképezték őket. A figyelőhely személyzetének a félszáz tüntető gyűrűjében még a párt legismertebb arcát, a magyar származású pornószínésznőt, Cicciolinát is sikerült lencsevégre kapni, sőt – megfejthetetlen okból – a Luxus Áruházzal szemben koncertet adó gimnáziumi kamarakórusra sem sajnálták a negatívot.

Az 1989-es év legnagyobb budapesti környezetvédelmi demonstrációja május 26-án zajlott az MDF és a Duna kör szervezésében, melyhez számos egyéb környezetvédő és politikai szervezet csatlakozott. A résztvevők a nagymarosi építkezések felfüggesztéséről szóló határozat támogatására gyűltek össze a Vörösmarty téren, ahonnan az Országház elé vonultak. Itt egy kb. 40 ezer aláírással ellátott petíciót adtak át Szűrös Mátyásnak, az Országgyűlés elnökének. A környezetvédelmi megmozdulással kapcsolatos érdekesség, hogy míg a rendőrségi jelentésben a résztvevők számát „csak” 1800-2000 főre tették, addig az állami hírügynökség, a Magyar Távirati Iroda által kiadott összefoglalóban már több mint 3000 résztvevőről beszéltek.

Az év utolsó környezetvédelmi megmozdulása az 1989. december 11-én a főváros légszennyezettsége ellen, a Pénzügyminisztérium (József nádor tér) és a Kereskedelmi Minisztérium (Honvéd utca) épületei között tartott tüntető felvonulás volt. A demonstrációt az április 21-i vonulást is szervező Eötvös Loránd Tudományegyetem Természetvédelmi Klub Levegő Munkacsoportja, a Budapesti Műszaki Egyetem Zöld Köre és a Koko Eszperantista Természetvédők, illetve a hozzájuk csatlakozó MDF Budapesti Környezetvédelmi Csoportja szervezte. A rendőrség szerint 50-60 résztvevő tiltakozó nyilatkozatokat adott át a minisztériumok képviselőinek, illetve röpcédulákat osztogattak a járókelőknek.

A demonstrációkon résztvevők csekély számával nem állt arányban a végrehajtott állambiztonsági akciók nagysága. Hogy mik indokolhatták ezen demonstrációk ilyen mérvű állambiztonsági megfigyelését? Talán az, hogy az 1989. január 24-én kihirdetett gyülekezési jog szabad gyakorlását biztosító törvény óta már nem lehetett a tüntetések résztvevőire egyszerűen csak ellenségként tekinteni. Ennek ellenére, az állambiztonsági szervek mégis az év minden tömegrendezvényén az ott résztvevők létszámához képest jelentős erőkkel képviseltették magukat. Elképzelhető, hogy a titkos megfigyelések mozgatórúgója a régi reflexek továbbélése, a tehetetlenségi erő által továbbhajtott működési mechanizmus volt.