1988. szeptember 17. - Női tüntetés a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer megépítése ellen

Csupán néhány esetben került sor hazánk 20. századi történelmében kifejezetten és szinte kizárólag nők (mellettük esetleg még gyermekek) részvételével zajlott nyilvános megmozdulásra vagy tüntetésre. Ebben a körben itt és most inkább csak azokra a jelenségekre gondolunk, amik a századelőn indult nőmozgalom programján túlmutató társadalmi célok érdekében szerveződtek. Közülük is elsőként a talán kevéssé ismert, 1928. december 11-én lezajlott budapesti „éhségmenetet” említhetjük meg, amikor is a már hetek óta sztrájkoló pilisvörösvári bányászok családtagjai (zömében feleségek és gyermekek) vonultak a főváros felé egyre súlyosabb szociális helyzetük azonnali orvoslását remélve. Hasonlóan a mindennapi megélhetés – háború utáni – fokozott nehézségei jelentették az 1946. december elején Budapesten lezajlott asszonytüntetés okát és hátterét (amit a kommunisták ki is használtak a vezető kormánypárt kisgazdák elleni propaganda fokozására). A legismertebb ebben a sorban az októberi forradalom vérbefojtása és a szovjet megszállás ellen tiltakozó1956. december 4-ei asszonytüntetés volt a budapesti Hősök terén. Ehhez hasonló megmozdulások zajlottak ezekben a napokban Pécsett és Veszprémben is, szintén többségében nők részvételével. Ide sorolhatjuk az 1960. február 26-án lezajlott nyírcsaholyi „asszonylázadás” eseményeit, amikor a nyírségi falu női lakói az erőszakos téeszesítést kívánták a maguk eszközeivel megakadályozni. Szomorú emlékű rendőrségi fellépés lett mindennek a következménye.

A gorbacsovi éra által lehetővé tett viszonylag szabadabb nyilvánosság korának beköszöntéig kellett várni a következő hasonló alkalomra, aminek a közvetlen kiváltó oka a bős-nagymarosi vízerőmű megépítésének (befejezésének) kérdésköre volt. 1988 kora őszén már széles társadalmi és médiaérdeklődés kísérte az 1977-ben megkötött magyar-csehszlovák államközi szerződés nyomán indult nagyberuházás további sorsát. A sajtó hasábjain és a nyilvános fórumokon egyre hevesebb indulatokkal csaptak össze a vízerőmű szükségessége és gazdasági hasznossága mellett, illetve az az ellen érvelők – utóbbiak főként a lehetséges ökológiai és környezeti károkat hangsúlyozták, valamint a megvalósítás horribilis költségeivel, továbbá a nem kellően megalapozott előkészítés hangoztatásával indokolták ellenzésüket. A kérdés olyannyira jelentőssé vált, hogy elvesztette csupán szakmai jellegét, politikai súlyúvá erősödött – a hazai rendszerváltás egyfajta közös ügyének szimbólumaként. Nem meglepő, hogy – az erdélyi magyar kisebbség sorsáért érzett aggodalmat leszámítva – a bős-nagymarosi problémakör képezte ekkoriban a hosszú idő után ismét lehetséges nyilvános tömegtüntetések fő eredőjét, így egyfajta katalizátorként működött az ellenzéki körök számára.

Ennek egyik jelentős megnyilvánulása volt az 1988. szeptember 12-én sokezer fő részvételével lezajlott demonstráció a budapesti belvárosban, valamint a Parlament épülete előtt. A rendezvény sikerén felbuzdulva – valamint egy augusztus végi krakkói emberjogi konferencia tapasztalatai által is lelkesítve – határozta el a Fidesz néhány női tagja, név szerint Szelényi Zsuzsa, Pelle Andrea, Honecz Ágnes és Handó Tünde, hogy létrehoznak egy csoportot, amit a régi idők egyik neves nőmozgalmáráról, Madzsar Alízról neveztek el. A csoport egyik első akciójaként tüntetést szervezett a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ellen kifejezetten nők részvételével. A demonstráción való részvételre buzdító felhívást saját készítésű röplapokon, postai úton is terjesztették. Az eseményre 1988. szeptember 17-én, egy szombati napon került sor Nagymaroson. A nem sokkal délelőtt 11 óra után kezdődő békés felvonuláson – ahol természetesen az állambiztonság is “képviseltette magát” jelen lévő hálózati személyei révén – a hatóságok becslései alapján kb. 400-450 fő (míg a szervezők saját becslése szerint mintegy 600 fő) vett részt. Nagy többségükben valóban nők és gyermekek. A tömeg által magasra tartott, a résztvevők által megírt és megrajzolt transzparensek és táblák, a festett jelszavak a megjelentek tiltakozását és aggodalmait fejezték ki. Az ellenzéki szervezetek közül a Fidesz mellett még a Duna Kör képviseltette magát, amelynek egyik alapítója, Vásárhelyi Judit fel is szólalt a tüntetésen. A tervezett és spontán beszédeket követően a tömeg a rendőrségnek előre bejelentett útvonalon haladt tovább a Dunával kapcsolatos jelszavakat hangoztatva, majd ezt követően érkeztek meg az erőmű helyi objektumához. Itt a főépítésvezető fogadta őket, majd válaszolt a felmerült kérdésekre és átvette a tömeg petícióját, továbbá felajánlotta a szervezők két képviselőjének, hogy az ő kíséretében megszemlélhetik az építkezés területét. Ezzel a lehetőséggel azonban az érintettek nem éltek. A rendezvény zárásaként a tömeg visszatért a nagymarosi kiindulási pontra, ahol 14 óra körül békésen ért véget a demonstráció. A rendezők felhívták még a jelenlévők figyelmét következő akciójukra, a szeptember 25-ére tervezett dömösi emléktábla-avatásra, amelyre minden környezetvédőt meghívtak. Végül az összegyűlt emberek között egyes magánszemélyek – eredménytelennek értékelve a tüntetést – az építkezés elleni tiltakozó aláírásokat kezdtek el gyűjteni. Ezt követően a tömeg szétszéledt.