1988. október 23. - 1988. október 23-i események a fővárosban

Ha az 1956. október 23-án készült fényképekre nézünk, jól láthatjuk, ahogy az emberek százezrével hömpölyögnek az utcákon, miközben felszabadultan mosolyognak egymásra. A forradalom leverését követően a Kádár-rendszer hivatalos fórumain (újságokban, televízióban, stb.) ennek ellenére azt hirdették, hogy 1956-ban „megtévedt” munkások, erőszakos „ellenforradalmárok” és néhány köztörvényes randalírozott a budapesti utcákon. A forradalmat követő súlyos megtorlások tudatában mindenki érezte (talán még a rendszer hívei is), hogy a történtek megítélésében túl sok a kérdőjel, az ellentmondás és az igazságtalanság. 1956 „ellenforradalmi” jellege a Kádár-rendszer egyik utolsó, de annál kikezdhetetlenebb dogmája, eszmei sarokköve volt, aminek megkérdőjelezése a teljes rendszer létalapját fenyegette. Többek között ennek köszönhető, hogy a rendszerváltó ellenzék számára az október 23-ai megemlékezéseknek nem csak kegyeleti jellege volt, hanem egyúttal politikai véleménynyilvánításként is hatott. Azonban a ’80-as évek végéig csak a nyugati országokba kivándorolt magyarság emlékezhetett meg méltó módon a forradalomról. Magyarországon a szigorú rendőrségi és állambiztonsági intézkedéseknek köszönhetően minderről szó sem lehetett. 1988-ban azonban a helyzet változni látszott.

A későbbi rendszerváltás főbb ellenzéki csoportjai, a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz), a Szabad Kezdeményezések Hálózata, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság (BZsBT) és a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) már 1988 szeptemberében elkezdték az október 23-i megemlékezések szervezését (az előkészületekről operatív úton tudomást szerzett az állambiztonság is). Október 18-án Deutsch Tamás és Molnár Péter (Fidesz) a rendőrségen bejelentették a rendezvényt. Bejelentésükben hangsúlyozták, hogy nem engedélyt kérni jöttek, mert a tüntetés szervezése annyira előrehaladott állapotban van, hogy attól nem tudnak, de nem is akarnak visszalépni és engedély hiányában is felvonulnak. A bejelentők elmondása szerint céljuk az lesz, hogy bejárják az 1956. október 23-i – még békés – tüntetés útvonalát, majd a Bem-szobornál koszorút helyezzenek el, beszédeket nem terveztek a rendezvényen.

A szervezők és a rendőrség között ezzel megindult egyezkedések azonban nehezen haladtak, ezt bizonyítja, hogy az öt rendező szervezet arra sem kapott engedélyt, hogy négy-négy képviselőjük koszorút helyezhessen el az 1956-ban is fontos, szimbolikus helyszínként szereplő Bem-szobornál. Ezenfelül még a Fideszen és a Szabad Kezdeményezések Hálózatán belül is komoly viták zajlottak a megemlékezés menetéről. Voltak, akik a rendszerellenes demonstráció lehetőségét sem zárták ki, míg mások ezt túlságosan veszélyesnek és korainak tartották. Az utóbbi meggyőződés diadalmaskodott, ennek köszönhető, hogy a szervezők végül nyomatékosan arra kérték a résztvevőket, hogy tekintsenek el a transzparensek készítésétől és a jelszavak skandálásától. Fontos szempont lett az is, hogy a különböző szervezetek más-más helyszíneken kezdjenek gyülekezni, így csökkentve annak látszatát, hogy az esemény valójában egy tömegdemonstráció. A rendőrséggel való egyeztetések azonban sikertelenek maradtak, ezért az MDF napokkal a rendezvény előtt egy olyan nyilatkozatot adott ki, amelyben határozottan kérték, hogy senki se menjen el a korábban meghirdetett eseményre. Hiába utasította el a nyilatkozatot a többi négy szervezet és tett egy utolsó kísérletet a kompromisszumos megoldásra, október 22-én a rendőrség nem engedélyezte a megemlékezés lebonyolítását.

Ennek ellenére – azt követően, hogy előző este Philipp Tibor lakásán mintegy negyvenen még egyszer átbeszélték részvételük lehetséges módját a tüntetésen – másnap, 1988. október 23-án összegyűlt néhány száz fő a Gellért téren. A tömegben ott volt Csurka István, Solt Ottília, Mécs Imre, Eörsi István, Kőszeg Ferenc és ifj. Rajk László is. A rendőrség természetesen nagy erőkkel a helyszínre érkezett és igazoltatni kezdte a megemlékezőket. A téren a biztosító rendvédelmi egységek felszólították a résztvevőket a helyszín elhagyására. Ennek hatására és a jelenlévő fideszes aktivisták (köztük Fodor Gábor) felszólítására a jelenlévők kisvártatva átvonultak a Batthyány térre. Menet közben a tömeg ütemes tapssal és „rendőrállam-rendőrállam!” skandálásokkal hívta fel a figyelmet a hatalom és a rendőrség szigorú fellépésére. A megemlékezők – ekkor mintegy 100-150 főnyien – a Március 15. tér és a Batthyány-örökmécses felé vették az irányt, de a rendőrök ebben is megakadályozták őket, így a tömeg a Vörösmarty téren rekedt. Eörsi István és Fodor Gábor itt rövid beszédet mondtak, amelyben elítélték a rendezvény hatósági tiltását, majd a tömeggel közösen elénekelték a Himnuszt. Ezzel délután 13 óra körül a megemlékezés véget ért. Újabb rendőri felszólításra a csoport a Váci utca irányába vonult tovább, ahol még Kőszeg Ferenc szólt a kitartó résztvevőkhöz. Egyebek között kijelentette, hogy nem sikerült méltó módon megünnepelni e napot, a hatalom nem tartotta be a szavát, ugyanakkor kifejezte bizakodását, hogy a következő évben már szabadon ünnepelhetnek. Ezt követően a tömeg feloszlott.

A rendőrség a történtek miatt hat embert vett őrizetbe, köztük Pákh Tibort, aki ebben az időszakban a rendszerellenes tüntetések egyik legaktívabb szereplője volt.

Az utcai események véget értek ugyan, de a megemlékezni vágyók egy másik rendezvényhez is csatlakozhattak. A korabeli ellenzék egyik legjelentősebb szellemi műhelyében, a Jurta Színházban tartottak ezen a napon, 19 órai kezdettel, egy 1956-os eseményekkel és annak előzményeivel foglalkozó egész estét betöltő műsort. A rendezvényen színészek előadásában mutattak be egy két felvonásos történelmi dokumentumjátékot. Ebben részletek hangzottak el eredeti, 1945 és 1956 közötti sajtódokumentumokból, külföldön megjelent és a témába vágó magyar nyelvű kiadványokból, valamint az ENSZ „ötös” bizottságának 1956-ot követő jelentéséből. A játék keretében a színpadon kopjafák és nagyméretű keresztek, továbbá a kivégzett Nagy Imre, Maléter Pál és Mansfeld Péter arcképei voltak láthatók. A keresztek és kopjafák elé hamarosan az emlékezés gyertyáit és kegyeleti virágokat helyeztek el a jelenlévők.

A színházat saját erejéből létrehozó Romhányi László által rendezett és szintén ezen az estén levetített filmben Nagy Imre beszédeit idézték fel és a forradalmi Budapesten készült képsorok forogtak, miközben illegális, a korszakban divatos ellenzéki nyomtatványokat, ún. szamizdatokat osztogattak. A zsúfolásig megtelt színházban – mintegy ezer fő lehetett jelen, egy részük a színház teréből helyhiány miatt kiszorulva foglalt helyet – élénk figyelemmel hallgatták mindezt, majd örömmel fogadták Vásárhelyi Miklós bejelentését, miszerint a műsort a következő napokban/hetekben még két ízben meg fogják ismételni. Bár az állambiztonság ebben az esetben is előre értesült a rendezvényről, jelen esetben nem történt rendőri közbelépés.

A nap történéseinek utóéletéhez tartozik még, hogy az események egyik fő szervezője, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság hamarosan felhívást tett közzé, amelyben az 1956. november 4-én indított szovjet támadás tragikumának csendes gyásszal történő megemlékezésére szólított fel az 1988. november 4-i és 6-i évfordulón.