1989. június 7. - „Éljen a szabad Kína! – Pokolba a véres rendszerekkel!”

Tiltakozás a pekingi forradalom leverése miatt

Kínában az 1970-es évektől - a politikai szférát érintetlenül hagyva – gazdasági reformok indultak, a ’80-as évek közepe azonban, ellentétben Szovjetunióval és Kelet Közép-Európával, a visszarendeződést hozta el. A gazdasági nyitással párhuzamosan felerősödött a nyugati eszmék, a „burzsoá liberalizmus” elleni propaganda. A politikai változások szószólói a párton belül is komoly retorziókkal néztek szembe. A ’80-as évek végére az életkörülmények rohamos romlása kiélezte a társadalmi feszültségeket. Főként az értelmiség és a diákság adott hangot elégedetlenségének, akikre bátorítólag hatott Gorbacsov politikája, és – minden következmény ellenére – egyre gyakoribbá váltak az ellenzéki petíciók, tüntetések.

Az 1989-es kínai események közvetlen előzménye a reformpolitikája miatt leváltott pártfőtitkár, Hu Jao-pang április 15-én bekövetkezett halála volt. A diákok a hírre Tienanmen-térre vonultak és napokig tartó demonstrációk kezdődtek, a tüntetők száma a rendőri beavatkozás ellenére is több százezerre nőt. A temetés napján, április 22-én a tiltakozások több nagyvárosra átterjedtek. Április 27-én a félmilliósra duzzadt tüntető tömeg elfoglalta a kordonokkal elzárt Tienanmen-teret. Sátrakba költözve, több százezer ember támogató jelenléte mellett a diákok uralmuk alá vették a területet, és már nem csupán reformokat, hanem rendszerváltást követeltek.

Május 15-18-án zajlott Gorbacsov pekingi látogatása. A szovjet pártfőtitkár ugyan tudatosan kerülte, hogy a „demokratikus mozgalommal” bármilyen formában is szolidaritást vállaljon, sőt éppen a „zavargások” miatt rövidítette le látogatását, jelenléte a tüntetéseknek újabb lendületet adott. Május 17-én egy millió ember vonult fel Peking utcáin Gorbacsovot éltetve és rendszerváltást követelve. Ezzel egy időben húsz vidéki városban is megmozdulások zajlottak, a diáktüntetések tömegmegmozdulássá váltak.

Az utcai demonstrációk kiélezték a pártban az ellentéteteket. A hatalom legbefolyásosabb személyisége, az idős és beteg Teng Hsziao-ping már áprilisban, a zavargások kirobbanásakor kemény katonai fellépést javasolt. A főtitkár Csao Ce-jang a politikai reformok és tüntetőkkel való tárgyalás híve volt. Kezdeményezésére május 5-én meg is kezdődött a párbeszéd. Li Peng kormányfő, aki köré a „kemény mag” tömörült, az erőszakos megoldást képviselte. Gorbacsov távozása után, május 19-én ült össze a Központi Bizottság, hogy döntést hozzon a tömegdemonstációk rendezésének módjáról. Az ülésen Csao Ce-jang és hívei alulmaradtak, a résztvevők többsége a hadsereg bevetése mellett tette le a voksát. Li Peng elrendelte a szükségállapotot és betiltotta a tüntetőkkel a további tárgyalásokat. Négy nappal később a főtitkárt a diákok felbujtásával vádolták meg, valamennyi posztjáról leváltották és házi őrizetbe helyezték (ami 2005-ös haláláig érvényben maradt).

Június 3-án hajnalban a hadsereg páncélos egységei bevonultak Peking utcáira, hogy szétoszlassák a tömeget, ekkorra már a visszafogott becslések szerint is a tüntetők száma elérte a 2 milliót. Az első oszlatás eredménytelen volt, a beavatkozás hírére százezrek özönlöttek az utcára, hogy megakadályozzák a katonai akciót. A szombat éjszaka induló ostrom és a következő nap vérengzése azonban megtörte az ellenállást. A „véres vasárnap”, majd az azt követő országos letartóztatási hullám véget vetett a diákok demokratikus mozgalmának. Kína hivatalos álláspontja szerint 300, az emberi jogi szervezetek becslése szerint 5-10 ezer halottja és több tízezer sebesültje volt az összecsapásoknak. Mintegy 20 ezerre tehető a letartóztattak száma és 70 halálos ítélet született, amelyeket azonnal végre is hajtottak.

A pekingi események híre döbbenetet váltott ki a világban és a magyar közvéleményben, és itthon már nem csupán az ellenzék válaszolt hangos tiltakozással az 1956-ra emlékeztető brutális beavatkozásra, de a magyar kormány is – a szovjet blokk országai közül egyedül – elítélte az eseményeket.

Az ellenzéki demonstrációk szervezésének az élére a FIDESZ állt. Május 25-én, a szükségállapot bevezetésére válaszul ülődemonstrációt tartottak a Kínai Népköztársaság Budapesti Nagykövetsége elött, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a Pekingben tüntető diákokkal. A „véres vasárnap” hírére június 5-én a Kínai Nagykövetség elé néhány száz fiatal fáklyás felvonulásra gyűlt össze. A spontán szerveződő esemény rangját emelte, hogy a világhírű énekesnő, Joan Baez a sportcsarnoki koncertje után csatlakozott az eseményhez. Június 7-re azonban már szervezett keretek között, hatósági engedéllyel rendeztek demonstrációt a követség elé. A több ezer fős tüntetéshez a legnagyobb ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek is csatlakoztak. Rockenbauer Zoltán tiltakozó petíciót nyújtott át a budapesti kínai diplomáciai testületnek. A követségi munkatársak bár tartózkodóan viselkedtek, habár többen finoman jelezték, ők is a vérrontás ellen és a tüntetők pártján állnak. A budapesti eseménnyel párhuzamosan több vidéki városban is tartottak tiltakozó gyűléseket a pekingi vérengzések ellen.