1989. október 23. - Az első szabad október 23-a

A Köztársaság kikiáltása és az 1956-os forradalom évfordulójának ünnepe

1988-ban az ellenzéki pártok és szervezetek – több nagy tömeget megmozgató tüntetés megszervezésének tapasztalata után – közösen készültek a forradalom évfordulójának megünneplésére. A hatalom azonban nemet mondott: nem engedélyezte a megemlékezést, és – minden reformhangulat ellenére – ennek igen határozott formában adott hangot: ha az ellenzék kiviszi az embereket az utcára, rendőri erőszakot fog alkalmazni. Valóban, a fontosabb helyszíneken felsorakoztak a vízágyúk és annak a néhány száz embernek, aki mindennek ellenére kimerészkedett a rendezvényekre, a rohamrendőrökkel kellett farkasszemet néznie.

Egy év leforgása alatt nagyot változott a világ. Néhány nappal a forradalom évfordulója előtt az állampárt önfelszámoló kongresszusán döntöttek az MSZP megalakulásáról, 1989. október 23-án kikiáltották a Köztársaságot és 33 év után először lehetett legálisan emlékezni a forradalom kirobbanásának évfordulójára, a rendezvényeket szervező pártok pedig már egy demokratikus rendszer kereteihez igazított választási kampányra készülődtek.

1956 újraértékelése a rendszerváltozás eseményeinek egyik kardinális pontjává vált, ennek a „játszmának” 1989. október 23-a volt az utolsó felvonása. Az ünnepre az ellenzék is és a hatalom is más-más stratégiával és keretek között készült. Az első szabad évforduló megszervezésére szeptember 4-én alakult meg az Október 23. Bizottság huszonkét ellenzéki csoport részvételével. Állásfoglalásukban hangsúlyozták: kerülni kívánják a március 15-i és június 16-i gyakorlatot, amikor a hatalom igyekezett „az MSZMP szégyenteljes szerepének” elkendőzését szolgáló „nemzeti megbékélés” jelszava köré fűzni az eseményeket. Terveik szerint minden kerület a saját emlékhelyein ünnepelne, majd ezt követné a központi rendezvény négy helyszínen (Corvin Köz, Műszaki Egyetem, Hősök tere, Kossuth tér), melynek záróakkordja a Kossuth Lajos téren 18 órakor kezdődne. A nap fő ünnepségének szánt esemény a Parlament tetején lévő vörös csillagot megvilágító reflektorok lekapcsolásával kezdődne, a szónokok (Fónay Jenő, Rácz Sándor, Wittner Mária, Obersovszky Gyula, Krassó György) pedig az Országháznak arról az erkélyéről mondanák el beszédjüket, amelyről annak idején Nagy Imre szólt a tömeghez.

Az állampárt részéről az előkészületek már a Nagy Imre újratemetését értékelő június 23-24-i központi bizottsági ülésen elkezdődtek. „Igenis, nekünk tervezni kell, hogy mit csináljunk október 23-ával, mint nappal.” – fogalmazott az ülésen Németh Miklós miniszterelnök. Ennek jegyében a testület július 28-án megvitatott egy állásfoglalás-tervezetet, mely „hazánk minden felelős politikai tényezőjének és polgárának” azt javasolja, „hogy október 23-ára, mint a nemzeti megbékélés napjára készüljön.” A vita résztvevői többségében nem voltak elégedettek ezzel a formulával. Kifogásolták, hogy az túlzottan a múltra koncentrál, holott ennek az ünnepnapnak az új korszak nyitányát kell jelképeznie. Jó volna egy olyan keretet találni, ahol a párthoz kötődő politikusok ne csak mint megtűrt személyek jelenjenek meg, ahogy Nagy Imre újratemetésén, hanem mint főszereplők, akik ennek a békés átmenetnek a feltételeit megteremtették. Az ülésen a Köztársaság kikiáltásának gondolata már ugyan kezdett körvonalazódni, de nyíltan még nem fogalmazódott meg. Az azonban hangsúlyozódott, hogy igazodva az átalakuló hatalmi viszonyokhoz, az ünneppel kapcsolatos döntést az Országgyűlésnek kell képviselnie, a párt az álláspontját egy kommünikében esetleg kifejtheti, de már mint kizárólagos döntéshozó hatalmi tényező nem jelenhet meg.

A köztársaság kikiáltásának alkotmányjogi feltételeit a Nemzeti Kerekasztal dolgozta ki, az Alkotmány módosítását, amely kimondja Magyarország köztársaság, az Országgyűlés október 18-án emelte törvényerőre. Az aznap esti kormányülésen Glatz Ferenc művelődési miniszter tett javaslatot arra, hogy az alkotmánymódosítás kihirdetésének napja, mely egyben a Magyar Köztársaság kikiáltásának ünnepe is, október 23-án legyen. A kormányülésen a javaslatot elfogadták. Németh Miklós miniszterelnök azt október 20-án az alábbi szavakkal terjesztette be a Parlamentben: „Mindez lehetővé teszi, hogy október 23-a ne csupán nemzeti emléknapként, hanem egyben mint a Köztársaság kikiáltásának dátuma vonuljon be nemzeti történelmünkbe és ünnepeink sorába.”

Németh Miklós bejelentése után az ellenzéki Október 23. Bizottság mellett egy új, a kormány által megbízott Bizottság szerveződött, már a Köztársaság kikiáltásának megrendezésére. Az erkélyről való beszéd jogát innentől kizárólag erre az aktusra tartották fenn, az ellenzéki szónokok ezzel kiszorultak a Parlament épülete elé. Az ünnepség biztonságos lebonyolítása érdekében pedig elrendelték, hogy a Parlament tetejét díszítő csillagot október 23-ára már üzemen kívül kell helyezni. Ilyen rövid határidőn belül a sok tonnás szerkezetet biztonságosan leszerelni nem lehetett, ezért kimondták, hogy a világítást biztosító műszert meg kell semmisíteni, „hogy kizárjuk annak a lehetőségét, hogy azt később valaki újra felgyújthassa”, és a csillagot fóliával be kell vonni, hogy „már most semlegesítsük és beolvadjon az épület tömegébe.” – hangzott a belső utasítás.

1989. október 23-án déli 12 órakor az ideiglenes köztársasági elnök, Szűrös Mátyás ünnepélyes keretek között kikiáltotta a Magyar Köztársaságot. A kormány és az ellenzék rendezvényei egyaránt rendben s emelkedett hangulatban zajlottak. A hatalom az irányelveknek megfelelően igyekezett a spontán és kiszámíthatatlan megnyilvánulásokat kézben tartani. Nem csak a Parlament tetején lévő csillag leoltása fölötti érzelmeket nem kívánta szabadjára engedni, országosan is utasításba adta a vörös csillagok eltüntetését a középületekről, hogy azok sorsát lehetőleg ne a népítélet, hanem egy minisztertanácsi rendelet határozza meg.