1989. augusztus 19. - Páneurópai piknik

”Bontsd és vidd!” – A Páneurópai piknik és a határnyitás

1989. június 20-án Habsburg Ottó a debreceni Magyar Demokrata Fórum meghívására egy lakossági fórumon vett részt. Az ünnepség zárásaként tartott díszvacsorán Mészáros Ferenc, az MDF helyi vezetője Habsburg Károllyal, Ottó fiával beszélgetett arról, hogy a számos reményteli demokratikus változás ellenére a Berlini Fal még mindig áll, és a szovjet blokk országait a vasfüggöny még mindig elválasztja Nyugat-Európától. Egy piknik, ahol Magyarország és Ausztria tényleges határvonalán tüzet rakva a vendégek egy része Ausztriában, a másik része Magyarországon sütögetné a szalonnáját, jó figyelemfelkeltő lehetne a kettészakítottság tényére. Az est vendégei közül, akik hallották az ötletet, „a gondolaton jót derültek – majd más témára tértek át.” – fogalmaz visszaemlékezésében a piknik egyik szervezője, Nagy László. Mészáros Ferenc azonban komolyan gondolta a tervet, és megkezdődött a munka.

Felvették a kapcsolatot a soproni „ellenzéki kerekasztal” pártjaival, akik egy emberként álltak az ötlet mögé. Az MDF által kezdeményezett akcióban az SZDSZ és az ellenzéki pártok éppen úgy kivették a részüket, mint a Sorsközösségi Tábor fiataljai és a cserkészek. Védnöknek Pozsgay Imrét és Habsburg Ottót kérték fel, akik azonnal vállalták a feladatot. Az eredetileg „Piknik a vasfüggöny helyén” címen augusztus 20-ára tervezett esemény végül 19-én Páneurópai piknik néven került megrendezésre. Emblémája egy szögesdrótot átszakító fehér galamb lett, a hozzá tartozó jelszó pedig: „Bontsd és vidd!” A romániai falurombolásra célozva a „Falurombolás helyett falrombolást!" szójáték is felkerült a szórólapokra. A meghívókat hét nyelven nyomtatták ki és a nagykövetségek is felkérést kaptak a részvételre.

A két védnök tekintélyének is köszönhetően a hivatalos szervek inkább segítették a szervezést, minthogy akadályt gördítettek volna a megvalósulás elé. A Határőrség is készségesen segédkezett a helyszín kiválasztásában és a lebonyolításban. Az egykori margitbányai határátkelő helyén egy erdészeti utat lezáró kaput nyitottak meg Sopronpusztánál, hogy a rendezvény ideje alatt a határ mindkét oldaláról érkező vendégek – érvényes úti okmányokkal – átkelhessenek a két ország között.

Augusztus 19-én óriási volt az érdeklődés. A rendezvény a Lövér Szálló teraszán tartott nemzetközi sajtótájékoztatóval kezdődött, a helyszínen számos külföldi forgatócsoport követte figyelemmel a történéseket. A védnökök a piknik rangját és védettségét nevükkel már biztosították, ugyanakkor azzal az indokkal, hogy részvételük az esetleges diplomáciai bonyodalmak esetén még kellemetlenséget is okozhat, személyesen nem jelentek meg. „Így történt, hogy a háttérből biztosítottuk az egésznek a lebonyolítását. Titkárságom vezetőjét, Vass László miniszterhelyettest kértem arra, hogy képviseletemben vegyen részt a pikniken. Habsburg Ottó elnök úr pedig lányát, Walburgát küldte el.” – emlékezett vissza Pozsgay Imre. Az ünneplőket így a védnökök helyett képviselőik köszöntötték.

A Páneurópai pikniket azonban nem a hivatalos program tette emlékezetessé. Néhány perccel a 15 órás megnyitó után egyszer csak egy 150 fős keletnémet menekültekből álló csoport tört elő a kukoricásból és rohant neki a határnak. A határőröknek az érvényes szabályzat szerint meg kellett volna akadályozniuk a tömegesen végrehajtott illegális határátlépést. Bella Árpád alezredes, a szolgálatvezető határőr azonban úgy döntött, a pánik elkerülése végett még figyelmeztető lövéseket sem ad le. A piknik napján körülbelül 600 keletnémet jutott át Ausztriába. Ezzel megindult egy visszafordíthatatlan folyamat, amelynek előzményeihez vissza kell nyúlni 1989 tavaszához és nyári keletnémet menekültválság hátteréhez.

1989. május 2-án egy nemzetközi sajtótájékoztatón tették közzé, hogy megkezdődik a magyar határszakaszon a vasfüggöny lebontása. Alois Mock és Horn Gyula külügyminiszterek nagy médiafigyelmet kapó 1989. június 27-i találkozója, amelynek során hatalmas drótvágóval vágták át szögesdrótokat, a világ közvéleményében is tudatosította, hogy Magyarországon keresztül egyre szabadabb az út nyugat felé. Mindeközben Magyarország csatlakozott a Genfi Menekültügyi Konvencióhoz, amely a menekültekkel való bánásmód szocialista gyakorlatával szemben, demokratikus szabályokat irányzott elő. Ennek megfelelően a Ceaușescu diktatúrája elől menekülőket nem is toloncolták vissza Romániába.

A hírek keletnémetek százezreit indították arra az elhatározásra, hogy az osztrák-magyar határon keresztül kísérlik meg az NDK-ból való „szökést”. A nyári szabadságok beköszöntével özönleni kezdtek az NDK-s turisták az országba, a számuk augusztus végére több százezerre nőtt. Magyarország tranzitzónává vált, egy olyan tartózkodási hellyé, ahol menekülők ezrei várták a továbbutazás lehetőségét. A budapesti nyugatnémet nagykövetség augusztus első napjaiban már megtelt. A környező utcákon is keletnémet családok táboroztak. A magyar kormányra óriási nyomás nehezedett. A menekültek kiengedése kiszámíthatatlan reakciókat válthatott ki nem csak a Honecker vezette NDK-ból, de a többi ortodox vezetésű szocialista államból is, miközben az országban tartózkodó menekültek tömege egyre kezelhetetlenebb problémát jelentett.

A piknik történetéhez tartozik, hogy az – Németh Miklós miniszterelnök visszaemlékezése szerint – a magyar kormány számára lehetőséget biztosított arra, hogy egy esetleges határnyitás nemzetközi, és főként NDK-s reakcióit „tesztelje”. „Erre vonatkozóan nincsenek dokumentumaink, – ez a történet nem is volt hivatalos, de a [miniszterelnök] számos munkatársa és minisztere tanúsítja, hogy ez így volt.” – fogalmazta meg Oplatka András történész a piknik politikai hátterét. Magyarország nem számíthatott nyugatról nyíltan vállalt segítségre, különösen akkor nem, amikor a német egység gondolata komoly aggodalmakat váltott ki a nyugati tömbhöz tartozó országok legtöbbjében. A Szovjetunió reformpolitikája Gorbacsovhoz kapcsolódott, támogatottságának stabilitása saját pártjában is kiszámíthatatlan volt, a szatellit államokban – Magyarország és Lengyelország kivételével – kiszámíthatóan rossz. És ahogy Kurucz Gyula a piknik egyik szervezője, aki mit sem sejtett a civil kezdeményezésük mögé konspirált fejleményekről, 20 évvel az események után megfogalmazta: „Maradt hát a lopakodó, taktikázó manőverezés.”

A pikniket követő napokban az NDK agresszív fellépése elmaradt, ugyanakkor a sikeres „áttörés” híre számos menekültet bátorított az illegális határátlépésre. Ezek a próbálkozások azonban már a határőrség határozottabb fellépésébe ütköztek. Augusztus 21-én Kurt-Werner Schultz próbálkozása tragikusan végződött, a határőrrel való dulakodás közben családja szeme láttára vesztette életét. Augusztus 23-án újabb – sopronpusztai és kópházi csata néven elhíresült – incidensre került sor, amelynek során több mint 100-an – köztük gyerekek – csaptak össze a gumibotokkal és fegyverrel felszerelt határőrökkel. Mindenki számára világossá vált, ebben a formában tarthatatlan tovább a helyzet.

Augusztus 25-én a Bonn melletti gymnichi kastélyban titkos tárgyalást folytatott a magyar és a nyugatnémet kormányfő. E zárt ajtók mögött folytatott megbeszélésen megállapodtak, megnyitják a határt az NDK-s állampolgárok előtt. Szeptember 8-án a Magyar Népköztársaság hivatalosan felfüggesztette az NDK-val kötött 1969-es keletnémetek Magyarországról történő kiutazását korlátozó egyezményt, ezzel szabaddá vált számukra az út Nyugat felé. A döntést a kormány 10-én az esti hírműsorban jelentette be. Kilenc nap alatt 12.121 keletnémet távozott Ausztria felé, számuk szeptember 20-ig 17.500 főre nőtt.

A Páneurópai piknik nem csupán szimbolikus rendezvény lett, amely megidézte a határon való szabad átkelés várva várt pillanatát, de elő is idézte azokat az eseményeket, amelyek végül a határ megnyitásához, majd a kettészakított Németország egyesüléséhez vezettek.